Én is elkészültem....
~ általánosNév: Zoe Miller
Kor: 27
Nem: Nő
Kaszt: Ember
Foglalkozás: Katonatiszt
~ Előtörténet1983. augusztus 25-én születtem egy Washington állambeli kisvárosban. Apu, Peter Miller rendőr, anyu, Angela banki alkalmazott. Három éves voltam, hogy megszületettet a kishúgom, Emily. Éltük boldog, kiegyensúlyozott kis életünket.
Hét éves voltam, amikor AZ az éjszaka mindent megváltoztatott... Minden a napi menetrend szerint kezdődött. Esti fürdés, fogmosás, mese, „jóéjtpuszi” anyutól és aputól. Lámpaoltás – persze a kis éjjeli fény égve maradt – majd egy „tündérálmokat” kívánás után, ajtócsukódás. Az egész napos iskola és játék után kimerülten aludtam el percek alatt.
De azok a képek még ma is a szemem előtt villódznak… A nagy szél, a kitáruló ablakszárnyak, a végtelen hosszú ujjak… Aztán ahogy egy csuhával fedett testetlen alak a kiságy felett lebegett, majd, mint valami kék sugár, Emily testéből távozó fénycsóvák. És másnap… Másnap reggel nem kelt fel… Előtte sosem láttam hasonlót. Beszéltem hozzá, mondtam, hogy lassan készülnie kell az óvodába, de ő nem felelt. Nem felelt többet.
Kórházba került, az orvosok értetlenül álltak felette... és a többi, hasonlóan járt gyermek felett. Azt mondták tüdőgyulladásos járvány tört ki városunkban.
Egy hét sem telt el, mikor öltönyös férfiak jöttek hozzánk. Ők kérdezték először, láttam-e valamit aznap este. Nehezen ugyan, de elmeséltem, amit látni véltem… Ennek persze az lett a következménye, hogy hónapokig jártam pszichológushoz, aki azt diagnosztizálta, hogy ezzel a képtelen látomásommal „magyarázza” meg tudatalattim a kishúgom súlyos betegségét…
A lényeg, hogy ettől a naptól kezdve már nem akartam többé állatorvos lenni. Olyan felnőtt akartam lenni, aki többet tud kideríteni a hasonló megmagyarázhatatlan ügyekről, mint egy orvos, vagy valami szakadt FBI ügynök. (A mai napig rosszul vagyok az FBI-tól)
Tanulni kezdtem, még az addigitól is keményebben. Már nem léteztek számomra barátok, a többi fiatallal ellentétben nem jártam szórakozni sem. Helyette mindenféle küzdősporttal ismerkedtem. A középiskolát, így nem volt nehéz kitűnő eredménnyel elvégezni, és ösztöndíjjal az Államok legnevesebb katonai iskolájába bekerülni.
A katonai főiskolán szerencsére nem néztek ki, amiért keményen küzdöttem a sikerért. A hasonló érdeklődés révén – gyermekkorom óta először – barátokra leltem. Sőt… megismerkedtem jelenlegi vőlegényemmel James-el. Ezek az évek is hamar elteltek. 23 évesen végeztem kitűnő eredménnyel. Katonai berkekben nagyhírű mentoromnak köszönhetően egyenesen CIA és a hadsereg közös titkos osztagának tagjai közé kerültem James-el együtt. Az egyszerűen csak Alakulatnak nevezett csoport a különös, megmagyarázhatatlan esetekre specializálódott.
Mindez idáig csupán az irodában az aktákat tologattam, de egy hónapja történt századossá kinevezésemnek köszönhetően már „terepre is mehetek”. Most már csak a számomra megfelelő ügyet kell kivárnom…
~ JelenIzgatottan szállok ki a kocsiból a farm épülete előtt. Az első ügyem… A fellegekben járok, neki is ütközök az előttem megtorpanó társamnak. Jack felvont szemöldökkel pillant rám.
- Azért a nagy eufóriád közepette, ne felejtsd el nyitva tartani a szemed. Nem valószínű, hogy igaz, amit a férfi mond. – majd elkapja a karom és magával húz az újságírói tömegen át.
A nagy dulakodás valamelyest magamhoz térít… Végül csak elérjük a civileket kívül tartó kordont is. Felvillantom a jelvényemet, és mint Ali Babának feltárul a „kapu”. Belépünk a kopottas fából épült farmházba. Automatikusan előjönnek ösztöneim. Amíg társam kérdezgetni kezdi a tulajt, addig én fél füllel hallgatva a történetet járkálni kezdek a szobában. Szóval állítása szerint ufó-k vitték el… Milliónyi hasonló esetről számoltak már be, párat ki is vizsgáltak. Irodai munkám során én találkoztam párral. Persze egyre sem volt bizonyíték. De itt állítólag gabonakörök is maradtak hátra. Kinézek az ablakon, innen azonban nem lehet semmit sem látni, ezért folytatom a benti mustrát.
Vendéglátónk alaposan kitakarított maga után, és pontosan ez, ami zavarja a szememet. Az ablakon át látott rendetlenség után már túl feltűnő a benti tisztaság. Pláne asszony nélkül… A konyhába sétálok, még innen is hallom rekedt hangját:
- Orvosi vizsgálatot követelek! Tudni akarom, mit tettek belém azok a férgek.
Rálépek a szemetes pedáljára, melynek következtében annak teteje nyikorogva felpattan. És lőn… színültig tele üres, olcsó wiskey-s üvegekkel. Van egy olyan érzésem, ha most kinyitnám annak a beépített szekrénynek az ajtaját, rám borulna annak tartalma, ami kb. egy nappal ezelőtt még a szerte-szét volt hányva a szobákban.
Visszatérek a nappaliba. Nem ülök le, nem tartom elég tisztának a kanapét, ezért inkább csak az ablakpárkánynak dőlök. Onnan hallgatom az egyre színpadiasabb előadású történetet.
- Ezek a lények tettek velem valamit. Érzem magamban. Mintha mocorognának bennem. Esküszöm, orvosra van szükségem…
Jack kérdőn néz rám, én egy halvány nem-et intek a fejemmel. Amit persze a „károsult” észre is vehetett, mert kiabálva tör ki.
- Hinniük kell nekem! – csap rá az a dohányzóasztalra, melynek következtében a rajta lévő tárgyak pár milliméternyire felrepülnek helyükről – Tegnap este történt valami, és követelem, hogy derítsék ki! Nézzék meg a saját szemükkel a nyomát odakint! – majd felpattan ültéből, és dühösen kivágja a bejárati ajtót.
Sóhajtva lököm el magam helyemről és Jack után indulok. Immár biztos vagyok benne, hogy a „Nagy Ügy” még várat magára. Ez csak egy részeges, figyelemhiányos férfi, aki talán megunta, hogy az égvilágon semmi sem történik körülötte. Ezért nem is értem Jack miért foglalkozik még most is vele. De hát ő a rangidős… követnem kell.
Odakint az előbb említett rendetlenség vár. Mintha hurrikán söpört volna végig a helyen. Melléképületek tető nélkül, szerszámok, sőt még kisgépek is felborítgatva. Egy gép azonban stabilan áll a helyén, egy traktor.
- Mikor használta utoljára ezt? – kérdezem a férfitól a járműre mutatva.
- Már vagy egy hete – hangzik a válasz. A szemembe néz, azonban enyhén megrándul bal szemhéja.
~ Hazudsz! ~ kiáltok magamban
~ Te szerencsétlen, hülyének nézel minket? Sáros a gép kereke! ~De csak ennyit mondok:
- Kinyitná, kérem azt az ajtót – intek fejemmel az egyetlen olyan épület felé, aminek még a teteje is megvan.
- Hát hogy..hogyne… - dadogja, miközben eddig is remegő kezét, mintha valaki még jobban rángatná, leveszi a lakatot az épület ajtajáról.
Benézve egy ugyancsak friss-sáros átalakított eke-szerű valamit látni csak. Jackre nézek. Arca komor, csak szája szegletében vibrál egy elfojtott mosoly. Most jövök csak rá, hogy ez az én próbatételem, azt várja én intézzem el a dolgot. Nagyszerű… Köszi szépen Jack!
- Mr… - nem emlékszem már hogy mutatkozott be, de már nem is lényeges – Azt hiszem mi itt végeztünk is. – Ezzel már fordulok is meg és nagy iramban indulok el a kocsi felé. Jack immár hangosan nevetve lépked utánam.
- Jól jegyezd meg kislány… Ha UFO-s sztorit hallasz, oda el se menj… Ha léteznek is hiper-szuper-valami-meghajtású űrhajóval cirkáló földönkívüliek, azok biztos nem ide jönnek a mi kicsiny bolygónk tudatlan lakóihoz. Ezt jegyezd meg.
- És hányast kaptam? – kérdezem dühösen – Mert ugye erre ment ki az egész? Hogy vizsgáztam ma mester? – hangom gúnyos.
Még nem érjük el a kordont, amikor maga elé perdít és komoran hajol az arcomba.
- Na idefigyelj te kis csitri… Az égadta világon semmit sem tudsz erről a szakmáról, és ha már a nyakamba varrtak nyugdíj előtt, akkor azt ajánlom csüngj minden szavamon és csináld azt amit mondok, mert nem akarom anyádéknak a halálhíredet vinni. Felfogtad, mit akarok ezzel mondani?
Nyelek egyet, hogy hangomból eltűnjön a gúnyos felhang, de szemem még mindig dühösen csillog, amikor katonásan válaszolok:
- Értettem, uram!
- Jól van… Ha betartod, amit mondok, nem leszünk rosszban. – majd elvigyorogja magát – Egyébként ötös… - kérdő tekintetemre folytatja – Azt hittem akkor veszed csak észre a hazugságot, ha meglátod a ledózerolt kukoricán az olajcseppeket. Szép volt kislány! – és mintha kölyökkutya lennék, megpaskolja a fejemet.
Kitörésre azonban nem marad időm, mert újból elszélesedő fekete vigyora – ami ezúttal a hátam mögé szól – belém fojtja a szavakat.
- A kedves öltönyösök is megérkeztek. Innentől ez az ő terepük. Majd ők csinálnak belőle egy szép kis X-aktát.
Ezzel elindulunk vissza a kocsi felé, amíg csak lehet tartva a farkasszemet az „öltönyösökkel”. Majd újból átfurakszunk a sajtó-tömegen és nagy sokára végre a kocsi oltalmába kerülünk. Ismét a rám jellemző higgadtsággal Jack felé fordulok:
- Egyezzünk meg valamiben… Én mindig hallgatok magára, ezért maga cserébe nem hív kislánynak többé.
Jack csak hangosan felnevet, majd a fejét rázva elfordítja a kulcsot az indítóban. A kocsi motorja hangosan felbőg, és nem hagyunk mást magunk mögött csak gomolygó porfelhőt.
~ JellemA tulajdonság, ami leginkább jellemző rám az életemben, az az, hogy katonás. Szeretem a rendet, fegyelmet magam körül. Határozott és kemény vagyok, nőies kinézetem ellenére is. Céljaimért a végsőkig kitartok, ezért nehezen viselem, ha valaki akadályozni próbál akármiben. Nem szeretem az üres fecsegést, csak akkor szólalok meg, ha mondanivalóm van. Talán ebből adódóan, barátaim szerint jó hallgató vagyok. Tőlem mindig őszinte véleményt kapnak.
Amit leginkább gyűlölök az a hazugság, éppen ezért, mert ilyen érzékeny vagyok rá, általában elsőre kiszúrom, ha valaki nem mond igazat.
~ Külső170 cm magas vagyok, alkatom első ránézésre törékeny lehet, de ez ne tévesszen meg senkit. Izmaim ruganyosak, és a heti három edzéssel rendesen karban is tartom. Hajam és szemem színe barna.
Öltözékem az eddigi aktatologató korszakomban leginkább a katonai egyenruhám volt. Kinevezésemhez most a civil ruha is hozzájár. Szerencsére nem munkaköri kötelességem fekete kosztümöt hordani, mint egyes szerveknél...
Valamint mindig magamon hordom, húgom betegsége után, a nagymamámtól kapott kelta nyakláncot, ami szerinte minden gonosztól megvéd engem.
~ FelszerelésLap-top, mobiltelefon, szolgálati fegyver (Beretta 92FS) és egyéb, számomra ismeretlen cuccok a Jack-el közös szolgálati kocsiban.
~ EgyébKatonai kiképzésemnek köszönhetően a legtöbb típusú fegyverhez értek, valamint jártasságom van a helikoptervezetésben.
~ NJK Jack Morgan
Nyugdíjas évei előtt álló, nagy tapasztalattal rendelkező munkatárs. Munkája során sok különös esettel találkozott már. Hisz a természetfelettiben, elismeri a vadászok munkájának fontosságát.
Szer. Aug. 01, 2012 8:36 pm by 
