Zöld Hegyek Kiskocsma

Vér...minden csurom vér a konyhapulton. Mivel sikeresen elvágtam az ujjamat szeletelés közben.
Mesterem itthon hagyott, mert állítása szerint ez a misszió nem méltó arra, hogy mind a ketten részt vegyünk rajta. Nem is említette mire fog ezúttal vadászni, de biztos, hogy nem a Nagy Fehérre, mert akkor magával vitt volna. Bízok benne, mégis ő mentette meg az életem, ő gondozott, ő tanított ki, és szinte már-már a nem létező apámat is pótolhatná. Már korán nekivágott a "munkájának", én még kicsit lustálkodtam, hisz ha Mester elment nincs ki, pesztráljon, hogy keljek fel és mi egyéb. Így kényelemesen felkeltem, lassan elballagtam a konyhába, és megtörtént a baleset. Nem is értetem, hogy miért nem a képességemet használva szeleteltem, a reggelinek valót. Ám most nem ezzel kellet törődnöm, hanem azzal, hogy kimossam az a picike sebet, amit a kés éppen, hogy megsértett. Előkerestem valami sebkezelő gélt és azzal bekentem, meg kell mondanom, eléggé csípet, de nem viszonyítható azzal a fájdalommal, amikor egy kard hasít beléd. Szerencsémre nem volt még részem, ilyesfajta élményekben, de nem is akarom, hogy legyen. Az ujjamra ragasztottam egy ragtapaszt, és hogy ne legyen feltűnő a Mesternek, mikor hazatért, kezeimre ráhúztam egy pár kedvelt fehér bőrkesztyűt. Miután megvolt a reggel étkezésem, amit már az erőmmel folytattam, nehogy valami újabb baleset érjen, leültem az egyik nappalinak hívott szobába, amely nem állt túl sok elemből. Volt ott egy TV, azzal szemben egy három személyes kanapé, a garnitúra mögött egy asztal négy székkel. A célomnak tökéletesen megfelelt, mi volt más, mint az egyik kedvenc tevékenységem, az olvasás. Szeretem az olyan könyveket, amik a vérfarkasokról és vámpírokról szól, mert néha hatalmas hülyeségeket hordanak benne össze. Egy jó három óra olvasás után bekapcsoltam a telekommunikációs eszközt a szobában. Megnéztem egy unalmas két órán keresztül tartó filmet, amit nem is értem miért néztem végig, miért nem kapcsoltam el. Már annyira unalmas volt, hogy az ember végig nézte csak azért is. Mind ezt követően, kikászálódtam a kanapéból, és mikor felkeltem észrevettem, egy kettő napos újságot a földön. Ha már ott volt, úgy gondoltam meg kukkantom, mi van benne. Nem is sejtetem, hogy megtalálom a következő melónkat. Érdekesnek találtam az esemény, ezért el is döntöttem, ha Mester haza ért nem is hagyom pihenni, hanem azonnal megmutatom a cikket. És szinte derült égből villámcsapás, hallottam a pinceajtónak a hangos hangját. Hogy tudjam, tényleg a Mester jött e meg, elkezdtem kicsit kutatni az elméjében.
~Procax! Tű kell és cérna, gézt is hozz majd a szobámba! ~ebből a mondatból bárki, aki ismeri, rájönne, hogy csakis a tanítom lehet. Szokásához híven nem köszönt, mondjuk ez nem bánt, hisz tudom, hogy ha kell, ott állna mellettem. Amíg ő tisztálkodott a fürdőszobába, addig teljesítettem kérését, és felvittem a szobájába az általa kért dolgokat. Majd visszamentem a jól ismert "nappaliba", tovább olvasni az újság cikket. Nem értem végig a cikket, mikor meg láttam szemem sarkából, az ezüst végződésű haját.
- Mester, ezt látnod kell.- hívtam fel figyelmét a rövidke közleményre, ami a folyóiratban van. Mögém lépett, én, pedig átnyújtottam neki a hírlapot. Szerintem, csak átfutotta szemével a lényeget, majd győzködés nélkül belemen.
- Összepakolok, és felőlem indulhatunk is.-válaszoltam, miközben felkeltem az asztaltól és elindultam a szobám felé. Amint beértem, egyenesen a szekrényem felé vettem az irányt. Magara kaptam szokásos vadász ruházatomat, majd visszaindultam. Nem csodálkoztam, mikor Mesterem, egy gitárral a kezében vágott az útnak. Ez csak annyit jelentett, hogy nem kocsival megyünk. Hiszen nekem nincsen jogosítványom, és a mester csak akkor visz magával hangszert, ha nem ő vezet, mert mindig rosszul van az utazás alatt. És sejtésem be is igazolódott, busszal vágtunk neki az útnak. Nem sokkal felszállásunkat követően elkezdtem cseverészni egy gyönyörű iker párral. Kettő széplánynak, ki mond nemet? Én nem az tuti. Ez alatt a Mester egész végig pengette hangszerét, számot énekelt. Sajnos az utazás gyorsan véget ért, és ott kellet hagynom a lányokat. Megérkezésünk után a "Zöld Hegyek Kiskocsma" nevezetű italozóba vettük az irányt. Betérésünk után egyből rosszra fordult a helyzet. A helyieknek nem nagyon tetszett az, hogy a Mester az eltűnt személyekről kérdezősködött. Ennek eredményeként egy hatalmas és büdös éppen még az ember gondolkodási szintjét elérő fazon, lépett asztalunkhoz, és nem csúnyán, arcon köpte a mestert, aki válaszként gyengéd mozdulattal szilánkosra törte a kezét. Ebben a pillanatban lépettbe egy furcsa ember, én csináltam semmit, csak a szememmel követtem.

Mesterem nem bírt magával. Ezen nem is csodálkozom, hisz z a démon oly módon beszélt velünk mintha ezer éve ismerne minket. A Mester részéről még passzolna az idő, ám mégsem. Úgymond rejtett arroganciát véltem felfedezni a beszéde közben. -Tudni kell rólam, gyűlölöm az arrogancia bármely formáját, és legszívesebben a padlót mosnám fel háromszor egymás után, egy arrogáns alakkal.- De tanítom megelőzött tetteivel. Mikor elkezdett beszélni azonnal tudtam, hogy készül valamire, és nem lesz képes haragját vissza folytani. Azonnal elkezdtem gondolataiban olvasni. És ahogy "megjósoltam" ez történt. A kardomat kellet oda dobnom neki, amivel elég durva módon ijesztett rá a szemben ülő félre. Nem sok választotta el attól, hogy kardomat egy giotinnak használja. A civakodást egy furcsa fazon szakította meg. Össze-visszakalimpált és ezzel a cselekedettel mentette meg a haláltól, a velem szemben lévő széken elhelyezkedő pokollakót. Mesterem minta megdöbbent volna a híren, leállt és visszaszolgáltatta a fegyverem, amit újra elhelyeztem kabátom rejtekébe. Én ezt a gyors "harcot" enyhe, gúnyos mosollyal néztem végig. Miután azt hitem csendesednek az indulatok, az a bolond addig hadonászott, míg végül megütötte a Mestert, aki ösztönösen nyakon ragadta és csak egy hajszál választotta el attól, hogy a gigáját összeroppantsa. Hirtelen, csak leengedte és egy bajjóslatú hírt közölt velem a gondolatok útján. Én csak bólintottam. A felvett két igazolvány közül egyet a kezembe nyomott egy talizmán társaságában. A kapott tárgyakat bele ejtettem, a bal oldali belső zsebembe. Valami oknál fogva hatalmas hangzavar támad föl hátam mögött. Kérdően néztem hátam mögé. A kocsmában idejét töltő csőcselék nekünk támadt. Tanácstalanul olvastam Mesterem fejében, hátha használhatót, dolgokat tudok meg. Tippem másodszorra is bevált. Mondjuk módosítottam a parancson. A kardokat tokostul rántottam elő, és úgy kezdtem forgatni kezemben. Így biztonságban tudtam használni fegyvereimet anélkül, hogy bárkit is megölnék. Ahogy ment a csetepaté, kaptam az alkalmon és oda "libbentem" a pokoli jó és friss bajtársam mögé és még is gyengéden, de mégis hogy érezze, rásóztam a veséire, majd tovább álltam, ennek köszönhetően úgy nézhetett ki, mintha az egyik alkohol szagú ütötte meg. A verekedést egy-két éppen csak elkapott pofonnal megúsztam. Harci eszközeimet visszaraktam helyükre, majd leporoltam kabátomat. A tébolyult elég furcsán kezdett hálálkodni. Megpróbáltam bele olvasni a gondolataiba, ám nem találtam egy épp gondolatot sem, csak keszekusza csökevényeket és száz százalék őrültséget. A névtelen a segítségét kínálta föl ismételten, nem volt más választásom, hisz Mesterem bele egyezett, így követtem őt, átlépkedve pár fetrengő emberen. Mikor a szobájának ajtajához értünk bűz csapta meg az orromat. De a legrosszabb csak az ajtó kinyitása után következett. A még erősebb bűz, és egy dobogó emberi szív. Ám ami kicsit dobott a dolgon, a sok és nem éppen vékony könyvek. Amint beléptem megpillantottam egy tökéletes anatómiai rajzot egy vérfarkasról, és a legvastagabb könyvet, ami a cím alapján a démonok gyengeségeiről szólott. Elhelyezkedésem előtt alaposan körül néztem, hogy hova ülök, hiszen nem lenne jó valamibe bele ülni...
Egy mágiáról író könyvet olvastam, mikor furcsa hangok zavartak meg. Sírás volt, de nem voltam biztos abban, hogy embertől jönnek. Könyvet becsuktam, az asztalra dobtam és felkészültem a legrosszabbra, vagyis a szokásosra...